Úgy éreztem, mintha az egyik rémálmomban lennék, ahol futnom kell, futnom, ahogy csak a tüdőm bírja, de mégsem mozgok elég gyorsan. Úgy tűnt a lábaim egyre lassabban mozognak, ahogy próbáltam átvágni a sűrű tömegen, de az óratorony mutatói nem lassultak, megakadályozhatatlanul közeledtek a véghez. Minden végéhez. De ez most nem álom volt, és a rémálomtól eltérően, ezúttal nem a saját életemért futottam, hanem valami sokkal fontosabbért. A saját életem ma nagyon keveset számított nekem. Alice azt mondta, jó esély van rá, hogy mind meghalunk. Talán több esélyünk lenne, ha neki nem kellene a napfény miatt a kocsiban maradnia, mert így egyedül rohantam a napfényes, zsúfolt téren. És nem voltam elég gyors. Szóval nem igazán érdekelt, hogy körülvett minket az átlagnál sokkal veszélyesebb ellenség. Ahogy az óra egyre közeledett a 12-eshez, a talpam remegett, és vibrált, tudtam, hogy túl késő - és örültem, hogy vannak itt vérszomjas ellenségek. Ugyanis ha hibázom akkor nem fogok már arra vágyni, hogy élhessek. Az óra újra ütött és a nap az ég kellős közepéről világított.
Twilight-láz van. És világszerte. Ez kétségtelen.
Az első Twilight-film tarolt az MTV Movie Awardson, a DVD-k őrült ütemben fogynak, és a könyvek is bestsellerek. Az év végén pedig jön a második rész, a New Moon, amelyet a jelenlegi tervek szerint Magyarországon december elején mutatnak be. A filmet még jelenleg is forgatják. Az első részhez képest változott a rendező, illetve újabb sztárok csatlakoztak az idő múlásával az eredeti szereplőgárdához.
Régen frissítettem, így gondolom itt az ideje. Először is már régóta nyaggattok bennünket (a szó jó értelmében), hogy rakjuk fel az Eclipset.
Nos ez ez meg is valósult, a Breaking Dawnnal együtt fenn vannak a Books&films menüben, természetesen magyarul. Egy kis gyorshivatkozás: katt & katt Elérhető lett még az oldalon szintén a books&films menüben a new moon film is. Ez még elég szegényes, de hát nincs is túl sok info még a filmről. Így gyorslinkként a projects menü alatt is el lehet érni a tovább gombra kattintva. Továbbá kisebb simítások az oldalon, semmi xtra.
A peter-facinelli.comról hoztam nektek pár 'extrát' az Actors&Characters/Vámpírok/Olympiai klán-ba létrehoztam egy extrák nevű menüpontot. Nézzétek meg!!