Úgy éreztem, mintha az egyik rémálmomban lennék, ahol futnom kell, futnom, ahogy csak a tüdőm bírja, de mégsem mozgok elég gyorsan. Úgy tűnt a lábaim egyre lassabban mozognak, ahogy próbáltam átvágni a sűrű tömegen, de az óratorony mutatói nem lassultak, megakadályozhatatlanul közeledtek a véghez. Minden végéhez. De ez most nem álom volt, és a rémálomtól eltérően, ezúttal nem a saját életemért futottam, hanem valami sokkal fontosabbért. A saját életem ma nagyon keveset számított nekem. Alice azt mondta, jó esély van rá, hogy mind meghalunk. Talán több esélyünk lenne, ha neki nem kellene a napfény miatt a kocsiban maradnia, mert így egyedül rohantam a napfényes, zsúfolt téren. És nem voltam elég gyors. Szóval nem igazán érdekelt, hogy körülvett minket az átlagnál sokkal veszélyesebb ellenség. Ahogy az óra egyre közeledett a 12-eshez, a talpam remegett, és vibrált, tudtam, hogy túl késő - és örültem, hogy vannak itt vérszomjas ellenségek. Ugyanis ha hibázom akkor nem fogok már arra vágyni, hogy élhessek. Az óra újra ütött és a nap az ég kellős közepéről világított.
|
|
xNew Moon
megjelenik: 09. 10. 20.
tovább>>
|
|
SHOW SOME R.E.S.P.E.C.T.!
|
|
jelentkezni lehet a chat-ben vagy a GB-ben!
|
|
Site info
Szerki: Eszti & Dani
E-mail: [eszti]/[dani]; [oldal];
Odal indult: 2009. 01. 12.
Téma: Twilight saga
Design: Dani
URL: x x x x
Iconbase & Gallery: x & x
Az oldal megtkintése az Internet Explorer valamint a Google Chrome böngészőkkel ajánlott!
Link me!
Elite affi
17/20
csak meghívásra! (de esetleg próbálkozhatsz^^)
|
|
|
|
VIDEÓK!!!2009.05.25. 14:18, eszti
NEW MOON HIVATALOS OLDAL!!!2009.05.24. 14:56, eszti
A New Moon hivatalos oldala már elérhető angolul!!! Megtalálható rajta a poszter, háttérképek, egy pár infó a filmről, stb. Megtekinthető itt: Twilightthemovie.com
NEW MOON POSTER!!!2009.05.21. 17:22, eszti
Szerintem ez már megjelent egy ideje, de azért itt van! :)
MI LETT VOLNA HA...2009.05.20. 21:21, eszti
Ezekre véletlenül akadtam rá, gondoltam megosztom veletek: Szerintetek mi lett volna, ha nem Kris & Rob kapja a főszerepet?
Hanem pl.: Emily Browning és Gaspard Ulliel
Katt a képekre teljes méretért!
FELTÁMADÁS!!!2009.05.18. 16:02, eszti
XD
Hiányoztam? Előszőr is bocsánatot kérnék, amiért ennyi ideig nem voltam... Ilyen többet nem fordul elő, hogy hónapokig ide se dugom a képem... (bár voltam itt, olvasgattam a kommenteket, háttérfrisseltem, de nem volt kedvem előjönni) ... hihi És Dani se tudott frisselni, mert a kis mázlista Dubai-ba utazott... szóval készítettem egy fanlisting-et (Jasperre kattintva elérhető, hamarosan forum is társul hozzá)
Most nem volt időm de valszószínűleg még ma normálisan megcsinálom azt a networkot, mert így kicsit béna... de sajna most csak ennyire volt időm.
Írjatok a kommentekbe, ha érdekelne kredites hirdetés a fejlécen, ha lesz jelentkező, lehet hogy indítok olyan 2 hét/5 GKR árral, de lehet, hogy olcsóbb lesz.
Ha még nem vettétek volna észre, új dizi is van, szerintem szupi! :D (és nem vagyok egoista sem...) Írjatok a kommentekbe és a chat-be véleményt!!!
| |
|
|